A be nem váltott
bakancslista – avagy a jóindulat ára
Június
elseje van, és a WizzAir már gyakran küldi a leveleit, hiszen ma repülnöm
kellene Nizzába, én pedig nem megyek sehová. Ezek az üzenetek ismét előhozták
azt a szerencsétlen helyzetet, amit sikerült jól megszívnom. Nagyon szép
tervezés volt még január, februárban, hogy egy régi ismerősöm meghívására
Olaszországban töltök egy hetet, majd együtt indulunk egy luxus hajóútra,
melynek része lett volna egy teljes nap Ibizán. Megterveztem minden helyszín
látnivalóit, beleéltem magam, hogy újra Ibiza szigetére léphetek, és
megmutathatom e csodás sziget néhány látnivalóját, és a honvágyam is kielégült
volna. (Kép- Armin MI)
Ezt az ismerősömet
húsz éve ismerem, aki kiköltözött a francia-olasz határra. Mindig segítőkész, kedves embernek tartottam. Már tavaly is
hívott, most pedig azzal keresett meg, hogy van egy bakancslistás vágya:
szeretne elmenni egy tengeri hajóútra. Mivel stroke után volt és korlátozva
érezte magát, megkért, mint tapasztalt utazót, hogy kísérjem el, és én
szervezzem meg az egészet. Kicsit húzódoztam, de a segítő szándéktól vezérelve és nagyrészt Ibiza miatt is, belementem, vállalva a felelősséget,
hiszen ő már 75 éves és korlátozva volt. Úgy voltam vele, hogy egy hetet
leszek nála, majd nyolc napot közösen a hajón.
